Június 10-én a turisztikailag frekventált horvátországi nyaralóhelyen, Makarska vizein sikerült lencsevégre kapni egy közvetlenül a part közelében úszkáló cápát. A hajóról rögzített videofelvétel elemezése alapján a szakemberek megállapították, hogy a partokat megközelítő ragadozó a legnagyobb valószínűséggel a horvátországi Adrián emberemlékezet óta nem látott rövid uszonyú makó. Két nappal korábban a Makarska közelében fekvő Grebaštica település partjainál észleltek egy másik cápát, horvát horgászok a közelmúltban pedig arról számoltak be, hogy a mediterrán vizeken egy mindeddig ismeretlen trópusi fajjal, tigriscápával találkoztak, ami a hír megalapozottsága esetén valódi tudományos szenzációnak számít.

Három évtizedig úgy tűnt, hogy cápamentessé vált az Adria. Az 1970-es évek derekától csaknem három évtizeden át úgy tűnt, hogy az Adriai-tengerből szabályosan eltűntek az ott korábban viszonylagos rendszerességgel észlelt nagytestű cápafajok.

Ez nem volt a véletlennek betudható, hiszen az 1970-es években tetőzött a mediterrán vizek katasztrofális elszennyeződése, ami komoly ökológiai válságot okozott a Földközi-tenger élővilágában

Az egyre szigorúbb környezet - és természetvédelmi előírások, valamint a halászati kvóták rendszeres felülvizsgálata jótékony hatást gyakorolt mind a vízminőség javulására,

mind pedig az ökológiai egyensúly regenerálódására.

Annak ellenére, hogy még mindig bőven akad tennivaló a környezetvédelem területén, számos kézzelfogható és látványos bizonyítéka van a javulásnak: az Adriai-tengerbe 2010-től például visszatértek az onnan egy évszázada kihaltnak nyilvánított barátfókák,

Az elmúlt öt évben pedig többször is észleltek nagytestű ritka ceteket, köztük hatalmas barázdásbálnákat valamint nagy ámbrásceteket az Adria horvátországi partszakaszán.

A nagy fehér, és az óriáscápa is honos fajnak számít az Adrián. A tudományos szakirodalom összesen 27 adriai cápafajt jegyez (érdemes megemlíteni, hogy a Földközi-tengerben 47 az eddig ismert cápafajok száma), amelyek közül a plankton-szűrögető életmódot folytató óriáscápa (Cethorinus maximus) számít a legnagyobbnak a maga 8-11 méteres maximális testhosszával.

Egészen az 1970-es évekig az észak-adriai térség számított a mediterrán nagy fehér cápák (Carcharodon carcharias) második legfontosabb előfordulási területének.

Az Adriai-tengerben is honos nagy fehér a maga 6,5 méteres maximális testhosszával a legnagyobb adriai és egyben mediterrán húsevő cápa.

Csak a 20. század első felében a Kvarner és a Trieszti-öböl térségéből 31 tudományosan is hiteles nagy fehér cápa észlelést dokumentáltak.

De az adriai óriások sorába tartozik az 5,5 méter hosszúra is megnövő, mélytengeri életmódot folytató szürkecápa (Hexanchus griseus) csakúgy, mint a múltban a térségben egy-két alkalommal megfigyelt 4,8 métert elérő sima pörölycápa (Sphyrna zygena).

A nagytestű cápák közül a homoki tigriscápa (Carcharias taurus) és a röviduszonyú makó (Isurus oxyrinchus) adriai felbukkanásáról ugyancsak ismert néhány esetleírás, a rendkívül hosszú felső farokúszó lebenyének köszönhetően az 5,5 méteres teljes testhosszúságot is elérő közönséges rókacápa (Alopias vulpinus),

a kecses 2-3 méter hosszú kékcápa (Prionace glauca), valamint a halrajok után rendszeresen cserkésző heringcápa (Lamna nasus) pedig relatíve a leggyakoribb nagytestű adriai cápáknak számítanak.

Drámai visszatérés: szigonyos búvárra támadt a négy méteres nagy fehér- Az 1970-es évek közepétől az előzőekben felsorolt nagytestű fajok hosszú időre eltűntek az Adriai-tengerből. A 20. század utolsó halálos kimenetelű adriai cápatámadása 1974. augusztus 10-én történt a horvátországi (akkor még Jugoszlávia, a szerk.) Omis mellett.

Az áldozat a nyugatnémet állampolgárságú Rolf Schneider légzőcsővel búvárkodott a part közelében,

amikor egy 5 méter körüli nagy fehér cápa támadt rá.

Ezt követően csaknem három évtizeden át megszűntek az észlelések, a nagy fehér cápák valósággal eltűntek az Adriából, a korábban közönségesnek tekinthető és viszonylag gyakori kékcápák egyedszáma pedig vészesen megcsappant.

Az 1990-es évekre úgy tűnt, hogy az Adriai-tenger „cápamentes övezetté" vált, már ami a nagy, illetve közepes testméretű fajokat illeti.

Ez volt az első csalhatatlan jele annak, hogy három évtized után a faj ismét megjelent az Adrián. Öt évvel később, 2008. október 7-én ennél jóval drámaibb módon vált kézzelfoghatóvá, hogy a nagy fehér cápával ismét számolni kell az adriai nagyragadozók között. A Splithez közeli Vis sziget partjainál a három társával együtt szigonypuskával vadászó 43 éves Demjan Pecek-re

a parttól 20-30 méter távolságra, öt méteres vízmélységben egy 4 méter hosszúságúra becsült nagy fehér támadt rá.

Az áldozat túlélte a támadást, a spliti kórházban végrehajtott életmentő műtét közben a lábsérüléséből egy beletört fogat operáltak ki, amely alapján a Spliti Oceanográfiai és Halászati Intézet tengerbiológusa, Alen Soldo kétségtelenné tette, hogy a támadó egy kifejlett nagy fehér volt. Az Adriai-tengeren mindeddig ez volt az utolsó cápatámadás.

Nincs benne az élbolyban, pedig roppant veszedelmes... A "nagy visszatérésre" 2003-ban került sor, ebben az évben június 24-én tonhalhalászok hálójába akadt egy megtermett, 5 méter 80 cm hosszúságú nőstény nagy fehér, a horvátországi Jabuka sziget közelében. A legfrissebb észlelés, ami pár napja Makarskánál történt, fontos mérföldkőnek tekinthető. A június 10-én hajófedélzetről készített videón jól látszik a közvetlenül a felszín alatt és a parthoz közel sikló ragadozó sziluettje.

A Spliti Oceanográfiai és Halászati Intézet munkatársa a zágrábi Index hírportálnak azt nyilatkozta, hogy a felvétel analízise alapján álláspontja szerint egy fiatal rövid uszonyú makócápát (Isurus oxyrinchus) örökített meg az alkalmi operatőr, márpedig ezt a fajt utoljára a 19. században észlelték az Adria keleti partvidékén.

Ha a meghatározás pontos, akkor a mostani felfedezés azt jelenti, hogy a makócápa birtokba veszi az adriai vizeket. A heringcápa-alakúak rendjébe (Lamniformes) valamint a heringcápák családjába (Lamnidae) tartozó röviduszonyú makó kifejezetten melegvizes faj, a trópusi és szubtrópusi vizeket preferálja. A makó villámsebes ragadozó, a leggyorsabban úszó cápafaj, amely rövidtávon képes akár 70-90 km/órás sebességre is felgyorsulni.

A kifejlett példányok átlagos testhossza 2,8 és 4 méter közötti, az eddig ismert legnagyobb példány teljes testhossza elérte az 5 métert. Nagytestű prédaállatokat, tonhalat, makrélaféléket, más kisebb cápákat és tengeri emlősöket zsákmányol, és potenciálisan az emberre is veszélyes.

A támadási statisztikák rangsorában ugyan nincs benne az élbolyban, de ez sokkal inkább az életmódjára, mintsem az ártalmatlanságára vezethető vissza. A makó úgynevezett pelágikus, azaz  nyílttengeri faj, amelynek a partoktól távoli vizek jelentik a valódi otthonát, és ezért fordul elő csak nagyon ritkán, hogy ember akadjon az útjába.

Ebben az évtizedben eddig két halálos kimenetelű makótámadás történt, mind a kettő Egyiptomban, a Vörös-tengeren.

Már betelepedett egy cápafaj a trópusokról. A röviduszonyú makócápa a Földközi-tengerben is honos fajnak számít, elsősorban a mediterrán medence legmelegebb területén, a keleti, vagy levantei nagymedencében, ahol a téli hőmérsékleti minimum idején sem csökken a vízhőmérséklet 17 Celsius fok alá.

A makó ugyanis elkerüli a 16 foknál hűvösebb vizeket,

márpedig az Adriai-tenger oceanográfiai sajátosságai miatt, a Földközi-tenger leghűvösebb víztömegének számít.

( A téli hőmérsékleti minimum idején a Trieszti-öböl vizének hőmérséklete 8 Celsius fokra is lecsökkenhet, ezzel az értékkel pedig ez a mediterrán medence leghidegebb területe.)

Az oceanográfiai mérések azt mutatják, hogy az Adriai-tenger átlaghőmérséklete is emelkedni kezdett az elmúlt évtizedben; a nyári felszíni értékek nem egyszer

már-már megközelítik a trópusi vizek hőmérsékleti értékeit.

A melegedő víztömeg pedig megnyitja az utat a melegkedvelő fajok betelepülése előtt.

Az 1950-es évektől kezdve – amikor az egyiptomi Iszmailijánál lecsapolták a Szuezi-csatornát keresztező erősen sós mocsarakat – akadálytalanná vált a trópusi indopacifikus fajok bevándorlása a Vörös-tengerből a mediterrán medencébe.

Az elmúlt bő fél évszázadban eddig több száz alsóbbrendű, és közel 60 halfaj vándorolt át és telepedett meg a Földközi-tengerben.

Eddig egyetlen trópusi cápafaj, a feketefoltos szirticápa (Carcharhinus melanopterus) szaporodott el igen nagy mértékben a Földközi-tenger levantei nagymedencéjében, amely Izraeltől egészen Dél-Törökországig mindenütt előfordul a keleti mediterráneumban.

Tigriscápa az Adrián? Ezért is számít különlegesnek az az Adriáról származó szintén friss híradás, amely szerint horvát horgászoknak egy eddig csak a trópusokon ismert és igen veszedelmesnek számító fajt, a tigriscápát (Galeocerdo cuvier) sikerült megfigyelniük, amiről videofelvételt is készítettek.

A videón kevésbé látszik jól az állat sziluettje, de ami bizonyosan megállapíthatóa felvételből, hogy egy nagy testű, a Carcharinidae családhoz tartozó faj, aminek egyébként a tigriscápa a legnagyobb tagja.

A felszínt egy-két pillanatra áttörő hátúszó formája ugyancsak elgondolkodtató,

mivel az valóban emlékeztet a tigriscápa alacsony, kevéssé aszimmetrikus háromszög alakú hátúszójára.

A végleges eredmény ebben az ügyben még várat magára, de az intenzíven zajló lessepsi –invázió, vagyis a Vörös-tengerből történő bevándorlás, valamint a Földközi-tenger vizének lassú, de állandósult felmelegedése

egyáltalán nem teszi kizárttá,

hogy felbukkanjon és megtelepedjen a mediterrán vizeken is a nagy fehér után második legveszedelmesebbnek tartott cápa.