2010. 04. 07.
Mint a Holdra szállás… Egy barátságtalanul korai reggelit követően elfoglaljuk helyünket a jó öreg terepjáróban. Ma utoljára. A lekerekített dombok, hegyek között kanyargó földút óráról-órára közelebb visz minket Alaptáborunkhoz. Dél körül érkezünk, és igen, olyan mint a Holdra szállás: felettünk az Everest mindent lebíró tömbje, előttünk a Rongbuk-gleccser áttörése, körülöttünk pedig hideg kövek, kavicsok és a hideg szélben úszó por.
Egykettőre elfoglaljuk sátrainkat. Ezek a narancssárga orkán-buborékok lesznek otthonaink a következő több, mint egy hónapban. Egyelőre kótyagosak vagyunk, fejfájással, gyomor panaszokkal, szédüléssel küszködünk. Ez a magasság, ez az akklimatizáció. Konyival meglátogatjuk Gárdos doki (dr. Gárdos Sándor) emléktábláját és fejet hajtunk a 2001-ben elhunyt bajtárs előtt. Holnap talán már jobban leszünk. Ma még sátraink mélyén gubbasztunk és várjuk, hogy szervezetünk termelje a vörös vértesteket.
2010. 04. 08.
Ma már határozottan jobban vagyunk. Főleg Konyi. Az én szaturációs értékeim még mindig gyengék, de lelkiismeretesen sokat iszom (néha vágyakozva bedugom a fejem a hordóba, amiben értékes Dreher 24-es palackjaink vannak, majd megacélozom magam – egy hónapig kell kitartaniuk – és iszom egy teát), sétálgatok, és várok. Konyi rendbe teszi Gárdos doki emléktábláját.
Tamással sikerült egy Alaptáborba kerülnünk. (Rajtunk kívül még 4 mászóval osztozunk majd az alaptábori logisztikán.) Tamás nagyon jó kedélyű és a magasságot is jól bírja. Ma akklimatizációs sétára indult. Drukkolunk neki.
Vacsoránál inspirációm támad: a holnap reggelit bevállalom. Megállapodom a szakácsokkal. Közben elballagok a kínai összekötő tiszthez is és megállapodunk: 10-én érkeznek a jakok.
2010. 04. 09.
Tegnapról mára végre aludtam. Az akklimatizációm kezd felpörögni: a gondolataim már nem olyan tompák, a mozdulataim élénkebbek és pontosabbak. Azért még van hová fejlődnöm, de ma először érzem úgy, hogy – bár meg fogjuk szenvedni – de készen állunk az első „felköltözésre”: holnap, 10-én, ha tényleg megjönnek a jakok, akkor 2 nap alatt felvonulunk a 6400 méteren fekvő Előretolt Alaptábor szokásos helyére és ott kiépítjük a magunk „állásait”.
De előre szaladtam és elfelejtettem elmesélni a reggelinket: ahogy megígértem, reggel átvettem az uralmat a konyhasátorban (Pasangnak, az alaptábori szakácsnak nagy ijedelmére) és Eördögh Andrástól kapott házi mangalica kolbászból készítettem egy kiadós hagymás-kolbászos rántottát. (András, köszönjük!)
Később úgy ítéltem, hogy már elég jó erőben vagyok, hogy egy akklimatizációs túrát tegyek. 10:30-kor indultam és 13:00-ig óvatos tempóban 320 métert emelkedtem. Közben Konyival rádióztunk, hogy új készülékeinkkel is összeszokjunk. A tempóm természetesen még lassú volt, a légzésem fel-fel pörgött, de összességében elégedett voltam. (Azért 14:30-kor, amikor visszaértem, eléggé el voltam fáradva és az ebédet is lekéstem.)
Vacsora előtt fotókat készítettünk és pakolásztunk. Nagy az izgalom. Vajon tényleg megjönnek a jakok és elindulhatunk holnap felfelé?
2010. 04. 10.
Felébredünk. Sehol semmi. Aztán kolompolást hallunk és Konyi sátrába beköszönt egy jak busa feje, az Alaptábort pedig elfoglalják a kedves, kurjongató jakhajcsárok. Természetesen a várakozásoknak megfelelően időről-időre megjelenik ügynökségünk ijedt szemű embere és bejelenti, hogy 12, 2, vagy 5 jakkal többre van szükség. Mi pedig minden alkalommal sajnálkozásunknak adunk kifejezést, miszerint az ügynökség által meghatározott súlykeretbe táncolva beleférünk, így innentől ez az ő problémájuk. A kötött táncrend szerint folyó alkudozás és csomagméricskélés karos mérleggel délig tart (minden alkudozó fél tudja, ez a legkésőbbi időpont, amikor még elindulhatunk). Végül az ügynökségünk embere valószínűleg megalkuszik a fő jakásszal (valószínűleg sajnálja, hogy ezt az baksis összeget nem tudta áthárítani ránk) és megindulunk.
Óvatosan lassú, kimért, folyamatos mozgásra állítjuk rá szervezetünket. Mindenki saját tempóját követi, kétóránkénti rádió időpontokban állapodunk meg. Testünk legapróbb rezdüléseire is figyelnünk kell: ha túl gyorsan haladunk, felpörög a pulzus, szájon át kezdünk belélegezni és a hideg, száraz levegő véresre marhatja torkunkat. Konyinak plusz gondot jelent, hogy – valószínűleg egy Alaptáborban megivott és elégtelenül forralt tea miatt – még gyomorpanaszokkal küzd.
Végül sötétedésre elérjük a tábornak alig-alig nevezhető IBC-t. (Intermediate Base Camp, azaz Átmeneti Alaptábor.) Én gyakorlatilag a jakokkal együtt érem el ezt az önkényesen kijelölt pontot a Rongbuk-gleccser középmorénáján. Hideg van. Körülöttünk és alattunk jég, amit sávokban aprózódott kőréteg fed. Ezen töltjük az éjszakát. Felállítok egy sátrat egy vízszintesnek egyáltalán nem nevezhető placcon, és kiszaladok, hogy fényjelekkel segítsem Konyit a tábor pontos belövésében. Ugyanis időközben besötétedett. Nagyon fáradtak vagyunk, és – bár nekem a magasságtól fáj a fejem és szédülök – mégis sikerül (némi gyógyszeres rásegítéssel legyűrve s a fejfájást) hamar elaludnunk. Furcsákat álmodom.
Klein Dávid,
Everest Átmeneti Alaptábor (5900 m)
Dreher 24 Everest Expedíció (2010)
EDGE 8000 – Eseményhorizont
