Álom a játékokról
Nemzeti Sport, 2010. április 14.
11. oldal

Hisz benne, hogy továbbra is érdemes a budapesti rendezésért dolgozni, és nem csak beszélni kell róla állandóan.

Kulcsár Krisztián interjú

Kulcsár Krisztiánról egyszerre igaz, hogy tagja a MOB-nak és az ellenkezője is, hiszen a BOM -ban is szerepet vállalt. A két szervezet elmérgesedett viszonya kapcsán állítja, a BOM élenjáróit tiszta célok vezetik, és ma is érdemes dolgozni a budapesti olimpiáért. A 2007-es egyéni párbajtőr világbajnok szerint örökre szép álom marad a játékok megrendezése, ha sohasem kezdjük el a felkészülést.

Tagja a Nemzetközi Vívószövetség alapszabály-bizottságának, az európai szövetség végrehajtó bizottságának, a magyar szövetség elnökségének, miközben a nemzetközi bizottság elnöke, a MOB tagja, a BOM operatív igazgatója, főállásban pedig a CIB Bankban dolgozik. Nem sok ennyi egyszerre?

De. Ha hozzávesszük a családi kötelezettségeket - három gyermek, egy feleség -, akkor különösen. Ha önkritikus akarok lenni, azt mondom, hogy semmit sem végzek el úgy, ahogy azt szeretném, hiába próbálok az életem minden területén megfelelni, mindig sérül valami. De hogy érdemben válaszoljak: az elmúlt tizenöt évem azzal telt, hogy összehangoljam a dolgaimat, optimálisan osszam be az időmet, és mindig arra koncentráljak, ami éppen soron van. A banki munkám egzisztenciális kérdés, nyilvánvalóan ezt engedem a legkevésbé sérülni. Minden egyéb civil elfoglaltságom a szabadidőmre, az estéimre, éjszakáimra, a hétvégéimre és a szabadságom terhére marad.

A döntések érdeklik, nem a névjegykártyák

Miért csinálja, szenvedélyből, karriervágyból?

Alapvető motivációm, hogy ne szakadjak el a sporttól. Athénra már mint az utolsó olimpiámra készültem, és akkor döntöttem úgy, hogy benne szeretnék maradni a sportban, nem pedig csak szökőévenként összefutni a korábbi közegemmel.
Frázisok nélkül: ami lettem, elsősorban a vívásnak köszönhetem, szóval van mit törlesztenem. Különösebb sportvezetői karriervágy nem volt bennem, amikor annak idején megírtam a vívószövetségnek a levelemet, hogy örömmel állítom a vívás szolgálatába ismertségemet, tapasztalatomat, nyelvtudásomat és nem utolsósorban tenni akarásomat. Így kezdődött, majd pedig az évek során gyarapodtak a felkérések. Ambiciózus vagyok, de nem fűt végtelen karriervágy, szeretem, ha részt veszek a döntésekben, de távolról sem vagyok névjegykártyagyűjtő típus.
Mindig azt mérlegelem, mi az a feladat, amit ha elvállalok, becsülettel el is tudom végezni.

Nagyon toleráns családban élhet...

Kevesebbet vagyunk együtt, mint szeretném. A közös estéket, reggeleket, hétvégéket viszont igyekszem minőségi együttlétté tenni, nem csupán testben velük lenni, miközben egyéb teendőimet intézem.

Az edzői pályához szent megszállottság kell

 Az egyik ilyen a Magyar Olimpiai Bizottság. Schmitt Pál elnök helyére alighanem utód kell az országgyűlési választások után.

Az elnök úr kommunikációjából ítélve ez nekem is egyértelmű. A MOB közgyűlésének mindenképpen szem előtt kell tartania, hogy az olimpiai bizottság elnökének a magyar sport hírnevéhez méltó személynek kell lennie. Ezen túl pedig az ideális jelöltnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy összefogja, ne pedig megossza a hazai sporttársadalmat. Az új elnöknek természetesen megfelelő mennyiségű időt kell szentelnie az olimpiai mozgalomra. Van hát teendő elég. Bátor és kreatív gondolatok kellenek, hogy valaki el tudja mozdítani a magyar sportot a lefelé futó pályáról, amely - függetlenül az elmúlt időszak politikai és gazdasági körülményeitől - immár húsz éve egyre meredekebb.

A kérdés persze mindig ugyanaz: hogyan? Ötletelni nyilván nem elég.

A sportági szakszövetségek vezetőivel együtt gondolkozva, a hazai politikai és gazdasági elittel lehetőség szerint minél teljesebben együttműködve meg kell teremteni a klubok és a szakosztályok infrastrukturális és pénzügyi stabilitását. Ugyanakkor az edzői pályát újra vonzóvá kell tenni, mert ma már különleges, szent megszállottság kell ahhoz, hogy egy sportoló számára az edzői munka reális alternatíva legyen. Kitérnék a MOB-vezetők fejében sürgős paradigmaváltást igénylő kérdésre, arra, hogy bár állandó téma az anyagi ellehetetlenülés, a potenciális támogatókkal szemben mégis a "jár nekünk" attitűd uralkodik a "kérünk szépen" hozzáállás helyett. Fájó látni a MOB és a magyar gazdasági élet néhány kiemelkedő szereplője közötti elmérgesedett viszonyt. Nem kell messzire menni, hogy példát hozzak: itt van kapásból a MOB ellenséges hozzáállása a BOM -hoz, amelyet a magyar sport jelenlegi és lehetséges szponzorai hoztak létre.

Mindkét szervezet tagjaként nyilván többet tud ennek a furcsa viszonynak a hátteréről, mint más.

Fel nem foghatom, hogy néhány rövidlátó, irigy személy hozzáállásán túl mi értelme van e helyzet fenntartásának.
Normális országban örülne a sportélet és a vezetői, ha a gazdaság főszereplői önszántukból vállalnák a sport szekerének tolását, amire önmagában a világon egyetlen nemzeti olimpiai bizottság sem alkalmas és képes.

Hogyan éli meg ezt az ellentétet?

Sajnálattal látom, hogy miközben ez az állapot a BOM sportért rajongó és tenni akaró vezetőinek, beleértve engem is, érthetetlen és fájdalmas, a MOB vezetői a helyzet megoldásának legkisebb jelét vagy szándékát sem mutatják.
Pedig jó néhányan a BOM alapításakor nagy egyetértésben voltak velünk addig a pillanatig, amíg be nem kerültek a MOB elnökségébe. Itt a MOB vezetőség részéről egyoldalú, személyes motivációt látok.
Mindazonáltal megjegyzem, hogy 2001-ben, amikor az olimpiai bizottság vezetői arra kértek, álljak ki aláírásokat gyűjteni a budapesti olimpia mellett, hogy Jacques Rogge NOB-elnöknek budapesti látogatásakor átadják őket, őszintén hittem benne, hogy jó ügy mögé sorakozom fel.
Nos, én pontosan ugyanott állok, mint akkor. Sajnálom, hogy közben mások megváltoztak körülöttem.

Túlzás, hogy a főváros ma alkalmas helyszín

 Azok a művészek, bankárok, közszereplők viszont, akik lelkes hívei lettek az elmúlt években a magyarországi játékoknak, hol voltak 2002 előtt, amikor az akkori miniszterelnök, lényegesen jobb gazdagsági helyzetben, az olimpia mellett érvelt?

Ebben a szervezetben mindenki a nemzeti összefogás nagy támogatója, senki sem azért lépett be, mert esetleg korábban ellenezte volna.
Éppen azt akarom mondani, hogy ebben az ügyben nem a BOM vezetői állnak a budapesti játékok mellé vagy szemben a politikai széljárástól függően. A szervezet elnökével, Szalay-Berzeviczy Attilával már régóta kollégák vagyunk a bankszektorban, ráadásul már ötödik éve együtt dolgozunk a Magyar Vívószövetségben, tehát tudom és látom, milyen végtelenül önzetlen, szenvedélyes és elkötelezett a magyar sport és a budapesti olimpia ügye iránt. Még több hasonló emberre lenne szüksége a magyar sportnak a felemelkedéshez.

Aktuális az ország és a főváros jelenlegi helyzetében a rendezésről beszélni?

Nem azt mondom, hogy Budapest ma alkalmas lenne a rendezésre. De nem is arról van szó, hogy ma olimpiát rendezzünk. A BOM az elmúlt négy évben azon dolgozott, hogy erről az ügyről ne csak beszéljünk, ne feltételezések vagy emóciók alapján ítélkezzünk, hanem végre induljon be a felkészülési munka, hogy a feladatok elvégzésének eredményeképpen odaállhassunk a pályázat startvonalához. Ha azonban sohasem kezdjük el a felkészülést, a budapesti olimpia valóban örökre csak szép álom marad, miközben ellökjük magunktól nemzetünk kiemelkedésének talán egyetlen esélyét.

"Amikor az olimpiai bizottság vezetői arra kértek, álljak ki aláírásokat gyűjteni a budapesti olimpia mellett, hogy Jacques Rogge NOB-elnöknek budapesti látogatásakor átadják őket, őszintén hittem benne, hogy jó ügy mögé sorakozom fel. Nos, én pontosan ugyanott állok, mint akkor. Sajnálom, hogy közben mások megváltoztak körülöttem."